Mennyi barátod van az életedben? Ha létezik a haver-barát skála, akkor ezek az emberek hol lennének a skáládon? Mit jelent neked az igazi barátság?
A barátság értelmezése az életem során mindig is nagy dilemmákat okozott és sokáig küzdöttem azzal a rossz érzéssel, hogy nincsen sok barátom az életben. Talán kicsit kudarcként is éltem meg azt, hogy a sok költözés miatt, nem adatott meg az a lehetőség, hogy állandósult baráti társaságot alakítsak ki egy adott földrajzi helyen. Soha nem tudtam, hogy milyen az az érzés, amikor az embernek van egy fix baráti köre, akikkel adott rendszerességgel tud találkozni, és akiket összeköt egy közös múlt és megannyi élmény.
Viszont ahogy idősödtem, a barátság fogalma kezdett megváltozni bennem. Az életben kialakuló, egyre több feladat miatt egyre kevesebb időm jutott mindenre és mindenkire. Priorizálnom kellett és nagyon őszintén szólva, néha hálás voltam azért, hogy nem volt annyi barátom, hiszen időm se lett volna a sok barátság ápolására. Ez elsőre lehet, hogy kicsit önzőnek hangzik, de sajnos a felnőtté válás egyik velejárója, az egyre halmozódó társadalmi felelősség (munka, család, megélhetés stb.). Legalábbis én ezt az utat választottam a felnőtté válásnak, aminek következtében, ha lett volna tucatnyi barátom, úgy gondolom, hogy nem jutott volna elég minőségi időm rájuk.
A mostani fejemmel azt gondolom, hogy a barátság igazából nem is függ a közös múlttól, a földrajzi távolságtól vagy attól, hogy milyen gyakran is tudtok találkozni személyesen. A minőségi, igazi barátság számomra inkább az, hogy a legnagyobb örömömben, bánatomban, vicces vagy kínos pillanatomban meg tudjam osztani a barátaimmal az adott élményt és tudom, hogy velem tudnak érezni. Ez lehet akár egy telefonhívás, egy gyors whatsapp üzenet vagy akár csak egy rövid audio üzenet, de tudom, hogy bárhol is vannak, számíthatok rájuk.
Nekem ez az igazi barátság! Nincsen egy adott szabály vagy rendszer; csak egy érzés, hogy a családomon kívül, mindig mindenben számíthatok rájuk. Sose akarnak rosszat nekem és tudják, hogy rám is számíthatnak bármikor. Nem irigyek és nem kárörvendők, és legfőképpen nem használnak ki a saját céljaik elérése érdekében. Amikor rájuk gondolok, feltöltődöm és boldog leszek, hogy vannak nekem. Most már büszkén mondhatom, hogy nincs sok barátom, de tudom, hogy igazi barátoknak mondhatom őket!
Most gondold újra a skáládat. Változott valakinek a pozíciója? Nincs szükséged sok barátra! Ápold az igazi barátaiddal a kapcsolatot és ne pazarolj időt a hamis barátokra, energiavámpírokra.
Remélem, hogy találtál hasznos példákat a fenti bejegyzésemben.
Köszönöm, hogy időt szántál az olvasására, és ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, akkor üzend meg nekem! (Amikor időm engedi, mindenkinek próbálok válaszolni) #barátság #blogsorozat #önismeret
Comments ()