Meneküléseim

Menekülések önmagamtól...

A család is, de főként a társadalom, kisiklathatja egy ember életét. Fokozottan igy van ez, ha az az ember egy tizenéves fiatal, aki keresi az irányt, de jóformán még semmit sem tud az Életről. És arról talán már nem is kell szót ejteni, milyen hatást vált ki egy naiv 17 éves gyerekből az, ha egy véletlen hibás lépése miatt - ami talán nem is az ő botlása volt, hanem iskolatársáé - kegyetlenül börtönbe vágják és egy teljes hónapon keresztül éheztetik és embertelenül bánnak vele. Ez részletesen az "Escapes from Behind the Iron Curtain"-ben olvasható.

Azok után, hogy 1977-ben tíz hónapig Magyarországon újra fogságban éreztem magam, biztos voltam abban, hogy a honvágy többé nem okozhat gondot számomra. A magyar-jugoszláv határon való átszökés 100 német márkával a zsebemben, a jugoszlávok által az olasz határ közelében történő elfogás, bebörtönzés és kihallgatás, az olasz Vörös Brigád tagjainál való tíz napos tartózkodás Triesztben, amit az Élet hozott össze számomra vészmegoldásként, majd végül egy repülőjegy megszerzése Rómából New Yorkba - útlevél nélkül hagyva el Olaszországot – olyan három hetes kaland volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

Emlékszem, amig Magyarországon voltam, 1977 nyarán munkatársaim mondogatták, milyen naiv voltam, amikor elhittem, hogy a kommunista kormány által az 1975-ös helsinki konferencia után kiadott amnesztia hiteles. "Itt vagy, visszajöttél a ketrecbe, és elfelejtheted, hogy újra elhagyod Magyarországot" – mondták, miután emlitettem, hogy szivesen visszamennék Amerikába. Tudták, hogy már kértem engedélyt a távozásra, és hogy a kérésemet elutasították. Akkoriban még nem volt túl erős a hitem a csodákban. Ennek ellenére a válaszom nekik valami olyasmi volt, hogy "ha tényleg vissza akarok menni Amerikába, akkor vissza fogok menni Amerikába". És így is történt. Amikor szeptember 19-én reggel felébredtem, tudtam, hogy eljött a nap, amire vártam. Ezzel a gondolattal ébredtem. Az elmém világosan és félreérthetetlenül súgta, itt az ideje, hogy induljak. Nem haboztam. Lementem a jugoszláv határig, leparkoltam az autómat egy kis faluban, körülbelül öt mérföldre a röszkei átkelőállomástól, és sötétedés után elindultam gyalog Amerikába. Képzelheted, milyen nagyszerű érzés volt, amikor három héttel később, október 11-én New Yorkban leszálltam a repülőgépről.