A magyarság Kárpát-medencei jelenlétéről

Ahol megfelelő az élettér...

A Kárpát-medence az egyik legalkalmasabb hely az emberi életre. A jégkorszakok alatt itt a vékony földkéreg, a geotermikus talajhő és a termálvíz közelsége egy természetes padlófűtést adott, emiatt itt elviselhetőbbek voltak az életfeltételek, mint máshol. A területet zárt hegyláncok ölelik körül, mint egy természetes erőd, ami véd a szélsőséges időjárástól. A tengeri múlt miatt a medence termőtalaja vastag és tápanyagokban gazdag. A Kárpát-hegységben és a belső hegyekben rengeteg ásvány, arany, ezüst, réz, szén, bauxit, só megtalálható. A flóra bőséges, nagy erdőterületek és művelhető földterületek vannak, ahol a napsütés és a csapadék tökéletes egyensúlyban van, így sok vitaminokban gazdag zöldség, gyümölcs, gyógynövény, fűszer, gomba megterem. A folyók, tavak halban gazdagok, van gyógyvíz, változatos táj a legelőktől a magas hegyekig, jó a klíma – minden, ami a hosszú távú emberi letelepedéshez kell. A Kárpát-medence az ember egyik bölcsője/központja, ahol minden adott közösséget, műveltséget építeni.

A Kárpát-medence és a Duna-völgye tehát a földrajzi és környezeti tulajdonságai miatt huzamos emberi tartózkodásra alkalmas hely. A hideg és a meleg égöv határán fekszik, ahol sem a jégtakaró, sem a szárazság nem játszott komoly szerepet az évezredek során, fontos menedékhely, élettér régóta. Éppen ezért a terület az őskőkor óta folyamatosan lakott ember által, és sosem néptelenedett el. Szinte bárhol le lehet ásni a Kárpát-medencében, meg lehet találni a régészet korok egymásra épültségét, folytonosságát, bárhogy is igyekeznek ezeket elkülöníteni. Nincs olyan régészeti korszak, az őskortól a "honfoglalásig", ami ne képviseltetné magát, vagyis a Kárpát-medencében tulajdonképpen minden fontosabb európai műveltség megtalálható (1).

...ott az ember letelepszik és gyarapodik,

Európa valódi alapítói nem a rómaiak vagy a görögök, vagy az indoeurópai szellemnép, hanem az őket jóval megelőző vadászó majd földművelő europid őslakosság, akik többnyire a Kárpát-medencei forrásból népességet, műveltséget és technológiát adtak a földrésznek a jégkorszaktól kezdve, az újkőkoron át végig az évezredeken.

1. Őskőkor (Paleolitikum): a jégkorszaki menedék és a technológiai szintézis

Korai jelenlét és neandervölgyi hibridizáció: A Subalyuk (neandervölgyi) és a misckolci Avas (kvarcitbányászat 70-90 ezer éve) leletei igazolják a helyi archaikus ember jelenlétét és komplex viselkedését.
Dunántúl: Érd, Tata (90-35 évezrede) moustieri műveltségek már nyíltszíni településeken laktak évtízezredekig.
A Bükki Szeleta kultúra (50-11 évezrede): kétoldali pattintású, nyélbe illeszthető lándzsahegyek, nyíl, dárda feltalálása kulturális elsőbbséget mutat. Az Istállóskői (35 ezer éves!) furulya a felső paleolitikum szellemi kultúrájának kiemelkedő bizonyítéka.
A Gravetti vadásztársadalmak (32-10 évezrede) erős helyi fejlődést mutattak: műveltségében egységes vadásztársadalmak; finoman megmunkált eszközök, szőtt ruha, Hold-naptár, termékenységtisztelet, anyaelvű világszemlélet a Duna-völgyében. Ez a Gravetti populáció alkotta az európai I2a haplocsoport ősi magját, amely a magyar génállomány helyi folytonosságát hordozza. Európa modern emberi őslakói ők!
Terjeszkedés/kirajzás: az európai alapműveltséget adó népesség jelentős része a Kárpát-medencéből származott, először kb. 14 ezer évvel ezelőtt, amikor a jég visszahúzódásával (felmelegedés) benépesíthetővé válik Észak-Kelet Európa is, visszatér a növényzet, a rénszarvasok északra vonultak, és követték őket a gravetti műveltség emberei is.
Folytonosság megerősítése: A Szeleta és Gravetti kultúra technológiai átmenete a mezolitikumba a helyi fejlődés klasszikus példája (kontinuitás). A gravetti vadásznépesség csak egy része távozik, a lakosság egy része viszont helyben marad, dombvidéki kultúrákban él tovább az átmeneti kőkorban (mezolitikum): pl. Pilisi gravetti,Tisza vidék, Erdély Bükki barlangi gravetti (Kr.e. 9000), Jászberény, Tarnaörs (Kr.e. 7-6000) átmeneti kőkori vadászműveltségek, lakóépületek.

Libor Balák alkotása

2.Neolitikum: a Duna-menti és Balkáni civilizációs mag

Földművelés kezdete a Termékeny Félhold területén lassan terjedt Európa felé: Mezopotámia → Anatólia → Fekete-tó → Balkán, Dél-Alföld. A Kárpát-medencei mezolitikus népesség helyben maradt, letelepedett életmódban gyarapodott, alkalmazkodott: ez a népességrobbanás és helyben maradás kulcsfontosságú, önálló alapot teremtett a neolitikus életmódra való helyi áttéréshez, a földművelés kialakulásához. A neolitikus átalakulás a Kárpát-medencében a helyi ősnépesség (I2a) és az anatóliai (G2a, J2) (pl. Kőrös-Starčevo kultúra) beáramlásának szintézise, ötvözete volt:

A Duna I. kultúra – élelemtermelés, házépítés, földművelés a Kárpát-medencében: a szikra, amiből az európai civilizáció kipattant:

Dunántúli vonaldíszes kerámia műveltség (DVK) (Kr.e. 6 évezred): hosszúházak, állattartás, irtásos-égetéses földművelés. 8000 éve már falusi településekben éltek!
Bükki, Alföldi vonaldíszes kerámia (AVK) (Kr.e. 6 évezred) anyaelvű világszemlélet, termékenységtisztelet, iparművészeti szépségű kerámia, földművelés, a magyar nyelv átörökítése vélhetően hozzájuk köthető!
Körös-Stracevo-i: Dél-Alföld, Dél-Dunántúl (Kr.e. 6 évezred) – Közel-keleti beáramlás

Ez a Duna I. kultúrája a Kárpát-medencei őshonos vonalak (I2a) és a bevándorló G2a népesség összefonódását jelenti, akik innen sugározták ki a földművelést Észak- és Nyugat-Európába. Ez a műveltség nagyszámú népességgel a Duna mentén terjesztette a földművelést és az állattartást, mely bizonyítja, hogy a Kárpát-medence kulcsszerepet játszott Európa korai benépesítésében és műveltségében, és a sumér kultúra fejlesztésében. Ők Európa igazi alapítói, minden későbbi fejlemény ezekből a kultúrákból ered (2).

A Duna II. Műveltsége - írás és civilizációs mag

Lengyeli műveltség, Dunántúl (Kr.e. 5-4 évezred), Kottafejes kerámia
Tisza kultúra, Alföld, Tisza–Herpály–Csõszhalom (Kr.e. 5-4 évezred)
Vinča-Tordos műveltség (Kr.e. 5,5 évezred): írás egyértelmű jelei
Erdélyi boian műveltség: írás, rézöntés

A Duna II. műveltsége mutatja be a Kárpát-medencei/Balkáni kultúra fejlődését és folytonosságát. A Tatárlakai korongok (Vinca kultúra) szimbolikus jelei a Kr. e. 5. évezredben a folyamközre (sumér előzményekre) utaló műveltségi párhuzamot jelentenek. Az Alföld sűrű településhálózata (tell-telepek) és népességrobbanása megerősíti a Kárpát-medencét mint Európa népesedési és technológiai központját.

A Vinča-Tordos kultúrához köthető tatárlakai leletek (vagy tatárlakai korongok) 7000–7500 éves agyagtáblák, a világ legősibb írását képviselik, ezer évvel megelőzve a sumer írásbeliség kialakulását.

Keleti terjeszkedés – újkőkori kultúrkör: régészeti műveltségi párhuzamok a Kárpát-medence és Mezopotámia között

A Kárpát-medence és Mezopotámia közötti újkőkori (neolitikus) kulturális párhuzamok régészeti leletek alapján igazoltak, beleértve a kerámia stílusokat, pecsétnyomókat, házalaprajzokat, rézművességet, kerámiaégetési technikákat és pecsételő hengereket. Ezek nem véletlen hasonlóságok, hanem technológiai és kulturális átadás jelei, amelyek több mint 2000 éven át (i. e. 6000–3100) tartottak, gyakran kereskedelmi útvonalakon keresztül. A párhuzamok időbeli egybeesése kulturális és technológiai terjedésre, ill. kapcsolatokra utal a Balkánon és Anatólián át.

Az igazolt régészeti párhuzamok és a szakemberek munkái alapján jogos lenne a magyar-sumér nyelvrokonság gyökereit az újkőkori közös műveltségi korban keresni! Miért nem teszik?

A Duna kulcsszerepe az ókori kultúrák terjedésében:

A Duna földrajzi összekötőként szolgált a Fekete-erdőtől (forrásvidék) a Kárpát-medencén át a Fekete-tengerig, onnan tovább a Kaukázus, Anatólia, Égei-tenger és Mezopotámia felé. Mint Európa "gerince" (Childe kifejezése), lehetővé tette a neolitikus kultúrák (pl. Vonaldíszes kerámia, LBK i. e. 5500–4500) terjedését Kelet és Nyugat közt, középen a Kárpát-medencével, áruk (obszidián, réz, só) és eszmék cseréjével. Régészeti bizonyítékok (települések, kerámia) mutatják diffúziós szerepét.

A régészet tehát igazolja, hogy a Európa a történelmi idők előtt Közép-Európában volt a legfejlettebb. Az Újkőkor – és a Bronzkor között igazi civilizáció virágzott itt. A 8 ezer éves Bükki, alföldi és dunántúli vonaldíszes kerámia műveltségek helyi eredetűek, már ekkor korszakalkotó hosszúházakban éltek. A bükki kultúra magas színvonalú szalagdíszes edényeket készített, amelyek kiemelkednek az európai újkőkori kultúrák közül. A spirálozott és vonalazott díszítések több évezredes folyamatossága jelzi, hogy a Bükki kultúra a Szeleta egyenes folytatása, bizonyítva az 50 ezer éves helyi folytonosságot. Polgár-Csőszhalom: 7500 éve lakott tiszai nagyváros, Stonehenge-t megelőző kőkörrel. Tolna, Somogy és Zala megyében is többhektárnyi nagyvárosok voltak, sok generáció által lakott települések.

Polgár: egy rekonstruált újkőkori tapicskolt ház (újkőkori vonaldíszes - szalagdíszes festés)

3. Réz- és Bronzkor: a fémkohászat központja és a sztyeppei integráció

A réz- és bronzkorban a Kárpát-medence technológiai szempontból Eurázsia élvonalába került.

Rézkor: fémkohászat és sztyeppei beáramlás: Az erdélyi rézbányák (Tiszapolgári, Bodrogkeresztúri kultúrák) iparszerű fémművességet biztosítottak. A Báden/Péceli kultúra egy egységes műveltséget hozott létre – ez Európa első országa. Az 5000 éves Budakalászi kocsimodell a kerék feltalálásának korai bizonyítéka. Ekkor zajlott az első nagy sztyeppei beáramlás (kurgánok, gödörsíros kultúra) a kelet-európai R1a haplocsoporttal. A genetika szerint a helyi (I2a, G2a) és bevándorló (R1a) vonalak összeforrása megtörtént.
Bronzkor: technológia és erős keleti kapcsolat: Az antimonbronz kora és az erdélyi aranybányászat a Kárpát-medencét gazdasági és technológiai központként tartotta fenn. Az UR-i királysírok és az egyiptomi fáraók aranya a tellur tartalmú erdélyi aranybányákból származhat. Európába is innen indul el a bronzművesség. A helyi szkíta népesség megerősíti a Kelettel (Majkop, Kubán) való folyamatos kapcsolatot a bronzkereskedelem révén. A második sztyeppei hullám (Jemnaja kultúra – R1b) integrálódása tovább erősítette a Kárpát-medencei népességet.

Keleti terjeszkedés – réz- és bronzkori kapcsolatok a Kárpát-medence, Kaukázus és Mezopotámia között. A Kárpát-medencei fémművesség terjedése

A Kárpát-medencei fémművesség kezdetei (Kr. e. 5700–4500)

Régészeti tények: A Kárpát-medence (főleg Erdély, Alföld, Duna-völgy) Európa egyik első réztermelő régiója volt. Kr. e. 5700 körül (késő neolitikum, pl. Vinča-kultúra) natúr rezet (őshordóból) kalapáltak ékszerekké, szerszámokká (pl. Rudna Glava bánya, Szerbia; Ai Bunar, Bulgária). Ez a hideg kalapálás technikája volt, öntés nélkül. Kr. e. 5000–4500-ra (kora rézkor, Bodrogkeresztúri kultúra) helyi rézbányászat indult (pl. Rudabánya, Mecsek), aranyfeldolgozással (Zalatna lelőhely). A Kárpát-medence rézexportja elérte a Balkánt és Közép-Európát, de kelet felé is (pl. Duna–Fekete-tenger útvonal) terjedt. A Kárpát-medence nem periféria, hanem központi csomópont volt, ahonnan a rézexport elért a Dél-Urálig.

Terjeszkedés kelet felé: Kaukázus → Mezopotámia (Kr. e. 5000–3000)

A rézművesség a Kárpát-medence → Balkán úton, vagy a Duna–Fekete-tenger útvonalon keresztül terjedt keletre: Kaukázus (pl. Maykop-kultúra, Kr. e. 4000–3500) → Dél-Anatólia → Észak-Mezopotámia (Ubaid-kultúra, Kr. e. 6500–3800). A kerámia- és fémstílusok azonosak (pl. téglalap alakú istenanya-szobrok). Ez etnikai-kulturális folytonosságot is jelez, nem csak kereskedelmet. Kr. e. 3500–3000-ra (Uruk-periódus) a sumérok átvették a korai öntést, ami a városi civilizációt (pl. Uruk, Eridu) alapozta meg. A sumér rézimportja részben kaukázusi/kárpáti útvonalon érkezett.

Hatás: a sumér bronzkor (Kr.e. 4–3. évezred) részben ebből a Kárpát-medencei "forradalomból" táplálkozik, a sztyeppe lakói közvetítették a technológiát. Vagyis a sumérok nem "feltalálták" a fémművességet, hanem integrálták: rézöntésük a balkáni/kárpáti mintákra épült, hozzájárulva a bronzkor kezdetéhez (arzénbronz, Kr. e. 3000). Ez a magasműveltség (írás, templomok) alapja volt, a technológia nélkül nem lett volna ilyen gyors. Pl.: Tell Halaf (Észak-Mezopotámia, Kr. e. 6000–5000): korai rézeszközök (kalapált réz) nyomelemei párhuzamosak a kárpáti Vinča-leletekkel.

Összegezve a Kárpát-medencei bronzkori fémbányászat és fémművesség látta el Európa és a Közel-Kelet egy részét, míg a Mezopotámiával és a Kaukázussal való kulturális kapcsolatok olyan újításokat hoztak Európába, mint az írás, a kocsi, a kerék és az eke. A genetikai adatok és a régészeti leletek azt mutatják, hogy a Kárpát-medence nemcsak befogadója, hanem terjesztője is volt a kulturális és genetikai örökségnek, melyhez a ma élő magyarság is hozzátartozik.

A Kárpátokban születhetett meg minden idők legnagyobb találmánya: a kerék, melyet a Kárpátok rézbányáiban használták először (3).

4. Vaskor és Népvándorláskor: szkíták és a kettős etnikai folyamat

Vaskor: a szkíta királyi központ és a kelta etnogenezis

A Kárpát-medence a vaskorban is az őslakosság beolvasztó erejét mutatta be.

Szkíta elit: A preszkíták, kimmerek és szkíták (R1a-Z93) megjelenése keleti, elit réteget jelentett. A Tápiószentmártoni és Zöldhalompusztai kincsek a Kárpát-medence kiemelt szkíta központ szerepét erősítik, akik aztán összeolvadtak a helyi őslakossággal.
Kelta etnogenezis és folytonosság: A Hallstatt-kultúra a késő bronzkori őslakosság továbbélését bizonyítja. A Kelta etnogenezis (La Tène) a helyi népi mag és az új bevándorlók szintézisét jelzi. A Kárpát-medence szervesen beolvasztotta a keleti elemeket, majd kisugározta azokat Nyugat-Európa felé, ezzel létrehozva a Kelta-Európát.

A vaskorban (kb. i. e. 800–i. sz. 1. század) a Kárpát-medence erős kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápolt a keleti fémmegmunkáló lovas kultúrákkal, különösen a szkítákkal (és később szarmatákkal), akik nomád életmódjukkal uralták az eurázsiai sztyeppét. Ezek a kapcsolatok elsősorban a Fekete-tenger északi partvidékein (pl. Azovi-tenger környéke), a Kaukázuson és a Pontuszi-sztyeppén keresztül zajlottak, ahol a szkíták központi szerepet játszottak. A Mezopotámia felé irányuló korábbi neolitikus-rézkori kapcsolatok háttérbe szorultak (részben a régió háborús konfliktusai miatt, pl. perzsa-asszír harcok), helyüket a északi-keleti nomád hálózatok vették át. A Szkíta Birodalom (i. e. 9–3. század) nyugati határvidéke a Kárpát-medence keleti részét érintette, ahol szkíta leletek keverednek helyi (pl. thrák, dák) és nyugati (kelta) elemekkel.

Zöldhalompusztai szkíta aranyszarvas

Népvándorláskor: Szarmaták, Hunok, Avarok (a visszatérő elit)

A népvándorláskor megerősíti a korábban kialakult kettős szerkezet folyamatos működését.

Dunántúli (Kelta) folytonosság: a római hódoltság alatt a Dunántúlon (Pannónia tartomány) a kelta őslakosság tovább él, fémműveltségét és kultúráját megőrzi → népfolytonosság.
Szarmata (Jász) folytonosság: A pártus eredetű szarmaták (iráni, szkíta rokonok) helyi katonai bázisa a Dunától keletre (Barbaricum) biztosította az őslakosság területi folytonosságát a római uralommal szemben. A szarmaták 100 évig védték a Duna vonalát!
Hunok és Avarok (elit újabb visszatérése): Az Attila vezette hunok és a későbbi avarok (majd a Griffes Indás elit) folyamatosan vittek vissza keleti elit rétegeket a Kárpát-medencébe, amelyek beolvadtak a helyi őslakos és szarmata–kelta–avar népességbe. A hunok felszabadítják a Kárpát-medencét a római rabszolgatartó birodalom alól.

5. Árpád magyarjai: a kettős szerkezet megkoronázása

A Honfoglaláskor a medence lakosságának 80–90%-a őshonos volt, amely évezredeken át beolvasztotta a többnyire keleti betelepülőket, sztyeppei pásztorokat, lovas-nomád népeket, szkítákat, hunokat, avarokat. Az Álmos–Árpád vezette törzsszövetség (szabír–megyer–onogur) bejövetelével (visszatérésével) a két évezredes népvándorlási folyamat betetőzött.

Genetikai szintézis: A helyi genetikai mag (I2a, R1a) találkozott a keleti elit (N1a1-Z1936, Q, R1a-Z93) markereivel, megalapozva a modern magyar génállomány kettős eredetét.
Kulturális ötvözet: A földanya kultuszú népi hagyomány (Boldogasszony) összefonódott a Turul-ház szakrális vezetésével és a keleti szkíta kereszténységgel (ld. honfoglaláskori mellkeresztek). Ez a szintézis teremtette meg Szent István révén az Apostoli Magyar Királyságot, az akkori Európa legkorszerűbb államát, megszilárdítva a magyar nemzetet.

„Honfoglaló” elit: vegyes eredetűek voltak (~41% ázsiai, főleg xiongnu/hun, ~43% európai, szkíta), a legjellemzőbb vonalak, amelyek a legközelebb állnak az Urál-vidéki és belső-ázsiai népekhez (pl. baskírokhoz), a N1a1-Z1936 (az N-Tat egyik alcsoportja, amely a finnugor nyelvekkel is összefüggésbe hozható) és a Q-L330 (tipikus belső-ázsiai/szibériai vonal).

A honfoglalók genetikailag nem voltak egységesek, hanem eurázsiai keverék népességként érkeztek (Keleti-európai, Kaukázusi és Belső-Ázsiai komponenssel), akik egy kisebbségi, de vezető réteget alkottak. A modern magyar génállomány 85–90%-ban európai, a honfoglalók hozzájárulása <15%. Ez a keleti genetikai állomány az évszázadok során nagyrészt feloldódott, integrálódott a Kárpát-medencei, genetikailag európai őslakosságban (ez a folyamat magyarázza a modern magyar genom európai jellegét).

Összegzés: A Kárpát-medence régészeti adatai folyamatos, helyi letelepedett életmódot mutatnak, ami a keleti eredetű katonai elit többszöri felülrétegezésével összefonódva teremtette meg a Magyar Királyság ezeréves ellenálló képességét. Az Alföld településsűrűsége már az Újkőkorban elérte a mait. A műveltségek egymásra épültek, a lakosság nem ment el, hanem itt élt, szaporodott és fejlődött. Például a Polgár-Király-érpart lelőhelyen a folytonosságot, egymásra épültségét fel is tárták.

A legfrissebb archeogenetikai és populációgenetikai adatok megerősítik a régészeti folytonosságot – a modern magyar populáció genetikai összetételére és örökségére vonatkozóan a következőket mutatják:

A modern magyar lakosság genetikai állománya tipikusan közép-európai mintázatot mutat, ami a Kárpát-medencei őslakosság (kontinuitás) évezredes, beolvasztó hatásának eredménye.

A legdominánsabb haplocsoportok a ma élő magyarokban az európai eredetű vonalak:

R1a (kb. 25-30%): Bronzkori sztyeppei migráció (pre-szkíták).
R1b (kb. 18-20%): Bronzkori sztyeppei migráció, nyugati ág.
I2a (kb. 15-18%): Őseurópai/mezolitikus gyökerek, a Kárpát-medence és Balkán egyik legkorábbi vonala.
I1: kb. 7-8% (szintén őseurópai, Északi/germán elterjedés)
E1b1b és J2/J1: 10-15% (Dél-európai/mediterrán/közel-keleti hatás, a neolitikumtól kezdve)

A gerinc: Az I2a jelenléte és dominanciája alátámasztja, hogy a mai magyarság genetikai gerince a Kárpát-medencei őslakosokban gyökerezik. A X-XI. századi köznép többsége nagy valószínűséggel a Kárpát-medence ősi helyi lakosságát képviselte.

Következtetés: populációgenetikai szempontból a modern magyarok a Kárpát-medence őslakosainak és a későbbi európai migrációk (főleg Bronzkori R1a/R1b) leszármazottai, a férfiágú és a női ágú genetikai állomány jelentős európai komponenst tartalmaz. Az Árpádi bejövetelkor a Kárpát-medence és környéki ómagyar/szkíta/kelta/szarmata őslakosság jelentős többségben volt, 80-90 százalékos arányt képviselve. Az évezredekig tartó bevándorlási hullámok hozzájárultak az őshonos lakossághoz, de a genetikai mag kellően erős volt ahhoz, hogy a bejövőket magába olvassza, vagy eleve rokonnépek (pl. korábbi kiáramló szaporulat utódai) költöztek be/vissza.

Vagyis mivel minden régészeti korból van lelet, rétegesen, ez a folytonosságot, a települések őskor óta tartó folyamatosan lakott voltát, egymásra épültségét igazolja - a genetika pedig igazolja a mai magyarság őseurópai jellegét, folyamatos jelenlétét. Nyílván nyelvük is volt!

...és közös nyelvet épít,

A magyarság archeogenetikai és antropológiai, vagyis fizikai helyi eredetét erősíti meg a szellemi teljesítmény is, az ősi gyökerekből felépített magyar anyanyelv. A magyar ragozó nyelv önálló alkotásként a Kárpát-medencében jött létre, és a környező népek tengerében szigetet alkot, amit a történelem viharai nem tudtak eltüntetni. Az újkőkori európai műveltség egységes voltából következtethető, hogy az ó-magyarországi újkőkorban és az azt megelőző legalább harmincezer évben ma már jogosnak tűnik magyar ősműveltséget és ezzel a legkorábbi időkben a formálódó magyar ősnyelvet is kutatni. A magyar nyelv összetett, a helyi természettel szervesen kapcsolódó gazdag szókincse, képleíró képessége, logikai szerkezete, gyökrendszere, ragok és toldalékok száma mind arra utal, hogy hosszú idő alatt helyben, szervesen jött létre. A magyar nyelv egységes szóbokor- és gyökrendszere nem alakulhatott ki a nyelvtudomány által feltételezett keveredésekből. A szóbokrok hálózata szerves és egységes, míg más nyelvekben csak széttöredezve található meg. Az ősnyelv tehát a legtisztábban a magyar nyelvben őrződött meg, ami csak hosszútávon letelepedett, nyugodt környezetben valósulhat meg, nem egy feltételezett finnugorból kiszakadt, vándorló, üldözött nép esetében.

...ahol a nyelv az összetartó kovász,

A magyar nyelv ragozó, toldalékoló szerkezete miatt a szavak száma és a kifejező erő tekintetében is egyedi, legalább 1 millió szóból álló szókincse van. E nyelv gazdaságos, mivel néhány ezer szógyökből hatalmas szóbokorhálózatot képez. Átlátható, mivel a toldalékok, jelek, ragok, képzők funkciója tiszta és következetes. A magyar nyelv a tömörség szempontjából is egyedi helyet foglal el: képes a rendkívüli lexikai szótömörségre, vagyis hogy hány információegységet tud egyetlen szóba sűríteni. A magyar képleíró nyelv, amit kimond annak képét azonnal közvetíti az agyba, komplett összefüggésrendszerében (pl. nyúl - nyúlik). A nyelv harmonikus dallamvilágú, magában kódolja a térbeli tájékoztatást, és egyúttal játékos is.

...és közös írást találnak ki, agyagba vésik, fába róják,

A magyar nyelv ősiségét az írásrendszer képi logikája is alátámasztja, mely a székely-magyar róvásírásban érintetlenül megőrződött. Ez az ABC egy több mint 30 ezer éves alap írásjel készletből származik, ahogy a többi eurázsiai írásbeliség is ebből az ős-ABC-ből virágzott ki, de a Kárpát-medencétől való földrajzi távolsággal arányosan az ős-ABC már torzul (ugyanúgy, ahogy a nyelvi logikai gyökrendszer is). Ezzel szemben az itteni nyelv ősidők óta nagyon lassan, vagy alig változik, például a 6500 éves Tatárlakai korongok írásjelei felismerhető magyar-székely róvásírás betűk. Ezt az írást a Kárpát-medencében fejlesztette ki az őslakosság, majd a lakosság túlszaporodásával a kivándorló ősmagyar néptörzsek vitték magukkal új lakóhelyeikre. Így alakulhatott ki az ősi magyar rovásírásból a pelazg, föníciai, ibér, ó-görög, frigiai, etruszk, türk, latin, viking, és a többi vonalas (Linar A/B) vagy rúnikus írásrendszer. Ezek mindegyikében kimutatható az ősi magyar írásjelekből való származás. Sőt, ezek a vonalas írásjelek egy még régebbi, un. hieroglif jelképrendszerből származhatnak, amellyel az ősvallás fogalmait szimbólumként címereken, fejfákon, fazekasok edényein, díszládákon örökítették meg.

Friedrich Klára: A Kárpát-medence, a bosnyák piramisok és Glozel jelrendszerének összehasonlítása

Varga Géza: Magyar hieroglif írás (Írástörténeti Kutatóintézet, 2017.)

...és közös népdalokat, meséket, táncokat, népzenéket írnak,

A nyelv ősisége mellett a népművészet, a népzene, a népmesék, a népdalok, a néptánc elképesztő gazdagsága (4) szintén rendkívül mély, helybéli gyökerekre utal. Százezernél is több Kárpát-medencei magyar és egyéb nemzetiségű népdal, és legalább húszezer ősvallási tartalmú népmese és vers született itt. A magyar pentaton népzenének egyedülálló kapcsolatai vannak az eurázsiai földrész más népzenéivel, amelyben a magyar forrásként, központi helyet foglal el, vagyis a magyar népzene, a maga teljességével, már évezredek óta a Kárpát-medencéhez tartozik (5). És minden eredeti skót, ír, kelta vagy nordikus északi népzene, ugyanebből a pentaton bölcsőből ered, hisz innen vitték szét Európa őslakosai, az adott tájon továbbfejlesztve, a hely szelleme által megérintve. A hangszerkészítés hagyománya is a Kárpát-medencéhez kötődik, hiszen mindenképpen folytonosságról kell beszéljünk akkor, amikor például a furulyakészítés mestersége folyamatosan jelen van az őskortól napjainkig. A 25 ezernél is több szólás és közmondás rendkívül gazdag világa ismét csak hosszú idejű helybéli életvitelre és fejlődésre utal (6). A magyar népmesékben, szólásokban és közmondásokban benne van az Univerzum működésének minden törvénye és rendje, egyfajta útmutatók a megértéshez. Ilyen összetett, erős, máig élő népi hagyomány ide-oda költözéssel, népvándorlással, Uráli eredettel nem magyarázható.

...ott végül megszületik egy nemzet.

A magyar nyelv tehát egyedi alkotás, ami nem eredeztethető a finnugor nyelvcsaládból. Több eurázsiai nyelvterülettel összevetve bátran kijelenthető, hogy a magyar nyelv finnugor nyelvi eredetének elmélete alapjaiban hibás. A magyar nyelv Kárpát-medencei ősnyelvi központból származik, ahol a nyelv kifejező képessége, logikája, komplexitása, a magyar gyök- és szóbokor rendszer teljessége a legmagasabb összefüggésrendszert mutatja. A térbeli terjedéssel, a Kárpát-medencétől távolodva a nyelvi-logikai felépítés, a gyökrendszer egyre csökken, töredezett, illetve csak nyomokban található meg más nyelvekben, míg a magyarban teljes körű, élő és ép rendszert alkot. A Kárpát-medencei őslakosság ragozó őseurópai nyelvet beszélt, a medence gazdag kulturális és nyelvi tálja volt az, amely megőrizte a ragozó nyelvi szerkezetet, és erős központként viselkedett, s melynek kultúráját a korszakonként rátelepedett keleti szkíta, szarmata (pártus), hun, szabír, megyer katonanépek gazdagították, rétegezték. A nyelvi ősiség, kiegészítve a genetikai ős-európai génekkel és a régészeti folytonossággal bizonyítja, hogy a magyarság a Kárpát-medence ősnépe, az ősnyelv őrzője, ugyanakkor kettős szerkezetű nemzet, melyben a helyi Talapzatra keleti eredetű uralkodó, kulturális (szakrális) és genetikai Felépítmények rakódtak, történelmi léptékű, erős összefonódást, házasságot alkotva, végső soron létrehozva a Magyar Nemzetet.

Összefoglalva...

A Kárpát-medencei magyar nyelv és népi műveltség olyan szerves, kiterjedt, gazdag és teljeskörű rendszer, amely nem magyarázható pusztán egy évezrednyi jelenléttel, pláne nem uráli eredettel. A nyelvünk gyökrendszere és fraktál-szerű szóbokor hálózata (7), a pentaton népzene eurázsiai központi jellege, a népi hagyományaink, népdalok, népmesék, népzenék, néptáncok népművészeteink rendkívüli gazdagsága, a szólásaink és közmondásaink óriási terjedelme mind-mind hosszú idejű, helyi szerves fejlődésre, kialakulásra utalnak, ahol tájegységenként ugyan vannak eltérések, változatok, de összességében egy egységes kultúrkör képét mutatja. A földjéhez, mezőihez, erdőihez ragaszkodó ómagyar paraszti kultúra mellérendelő szemléletével, termékenységtiszteletével, Földanya imádatával, kerámiakészítésével, gazdag folklór kincsével nem azonosítható egyértelműen egyik ázsiai nomád néppel sem, hanem az európai őslakosság (régészek szerint „Old Europe”) forrásából eredő, helyi folytonosság és jelenlét máig élő bizonyítéka. Erre az ősi alapokra rakódtak rá évezredek alatt a többnyire kelet felől betelepülő nagyállattartó pásztorkultúrák, lovasnomád harcos népek (szkíták, hunok), majd végül a Turul-ház (Atilla, Álmos, Árpád vérvonala) vezette magyaroknak nevezett uralkodó elit. Egy kevert, európai és belső ázsiai összetevőkből álló csoport, de ők sem teljesen idegenekként jöttek, sokkal inkább rokonként, visszatelepülő, hazatérőként (részben korábban innen elszármazó szaporulat utódaiként).

Ez a kettősség – a helyi őslakos nép, és a keleti katonai elit – a magyar őstörténelem kulcsa, amely minden felmerült kérdést és látszólagos ellentmondást felold azzal, hogy megmagyarázza miért találnak olyan sok nyomát a magyarságnak szerte a világban. Ahány magyarságkutató, annyi -féle eredetelmélet létezik, akik egyre több helyen vélik felfedezni a magyarság forrásvidékét – no, de nem az eredetét találják meg, hanem a kisugárzásának nyomait. Mindenféle kulturális (nyelvi, művészeti, történeti) szilánkokat találnak itt, ott vagy amott, és rögtön azt hiszik, megtalálták a magyarok eredetét, holott valójában csak a kulturális "robbanás" egy-egy darabkáját találták meg. Csak gondoljunk bele: folyami és partmenti hajózással + némi szárazföldi utazással kb. 2 hónap alatt el lehetett jutni Esztergomból Uruk városáig az ókorban is. Ez nem egy lehetetlen küldetés, és pont a sumér-magyar nyelvi párhuzamok mutatják, hogy ilyen utak sokáig és sokszor megtörténtek, összekapcsolva a két terület műveltségét. A szanszkrit és a tamil nyelvekben található rokonságok már nehezebb dió, mert sokkal messzebb vannak, de ott is a létező kereskedelmi útvonalak lehettek a kulcsai a nyelv terjedésének, nem az emberi/genetikai azonosság. És az ujgurok? A Tarim-medence nevében ott virít a T-R gyök, vagyis a tér, a terem, a termő, a termés, a terület stb. (akkor nevezték el, amikor még nem volt sivatag). Nyugat felé pedig szinte biztos, hogy a Duna "vitte" a nyelvet és a kultúrát már a földműveléssel együtt, aztán a fémkorokban szintén, egészen az "indoeurópai", római és egyéb idegenek megjelenéséig - ezért van felismerhető magyar nyelvi alapja a latin, angol, germán nyelvnek (ahogy erre Varga Csaba is rájött). Ez számos példával igazolható, és az eredete is, mert nálunk értelemes a gyök és teljes szóbokor rendszere van, míg máshol csak lexikai töredékek, de jelentésükben azonosak a magyaréval.

A már megjelent, és még szerkesztés alatt álló könyveimben komoly eredményeket mutatok be, melyek messze túlszárnyalják az uralkodó finnugor nyelvi eredetre vonatkozó dogmákat. "Nyelvrégészeti" ásatásommal - és a mesterséges intelligencia adatgyűjtő és elemző képességeivel - olyan összefüggések bukkantak elő, melyek meghaladják az akadémiai és egyéb intézeti nyelvészek eddigi "eredményeit", széttörik a dogmáikat, és kezdik igazolni olyan szellemi elődök elméleteit/megérzéseit, mint Berzsenyi Dániel, Sir John Bowring, Czuczor Gergely - Fogarasi János (8), Magyar Adorján, Kiss Dénes, Molnos Angéla, Varga Csaba, Darai Lajos, Cser Ferenc, és másokét is, miszerint a magyar az ősnyelv, és ennek nyomai (kiterjedése) megtalálható Eurázsia számos pontján. Tán sosem fogjuk megtudni, kik alkották ezt a nyelvészeti csúcstechnológiát (mára letűnt, fejlett civilizáció? mamutvadászok? pásztorok furulyázás közben? esetleg matematikusok? vagy a földművelő józan paraszti ész?), de hogy a ma a Kárpát-medencében élő magyar lakossághoz van köze, az vitathatatlan, és nálunk a legteljeskörűbb, leginkább élő a rendszer. Kultúránkhoz, észjárásunkhoz szervesen kapcsolódik, sőt alapvetően határozza meg gondolkodásmódunkat, világnézetünket, logikai és egyéb szellemi képességeinket, alkotó erőnket. Könyveim tehát rávilágítanak arra is, hogy a nyelv logikája hogyan formálja a szellemet (Gondolkodás Magyarul), megerősítve, hogy a magyar nyelv az emberi kreativitás és egy ősi nyelvi centrum élő bizonyítéka, illetve a magyarság egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) nemzeti kincse.

Szeretnél többet tudni?

Kezdésnek ajánlom az alábbi összefoglaló bejegyzést a magyar nyelv különlegességeiről:

A magyar nyelv különleges képességei, sajátosságai

És ajánlom az alábbi könyvemet, amelyből a fentiekhez hasonló, sok egyéb érdekesség megismerhető:

A Kárpát-medencei Nyelvi Központ

Források, jegyzetek:

Lásd pl. Cser Ferenc és Darai Lajos - Magyar folytonosság a Kárpát-medencében; Mesterházy Zsolt: A magyar ókor; MAGYAR RÉGÉSZ SZÖVETSÉG kiadványai; Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon; Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis
Mesterházy Zsolt: A magyar ókor (1998-2002.)
https://index.hu/techtud/2024/10/25/tortenelem-technika-karpatok-rezkor-banyaszat-mezopotamia-gorgo-kerek-talamany/
A ZTI Népzenei Adatbázisa szerint legalább 150.000 népdal. A népmesék száma: legalább 4000 alaptípus, több tízezer változat. Néptánc: legalább 100 alaptípus. Népművészet: tucatnyi alapkategória, több száz helyi stílus.
Lásd például Juhász Zoltán: A zene ősnyelve c. munkáját és kutatásait.
O. Nagy Gábor (Magyar szólások és közmondások) és Margalits Ede (Magyar közmondások és közmondásszerű szólások) munkája a magyar anyanyelvű közmondások és szólások alapja. Margalits gyűjteménye önmagában 35 000 tétel. Mivel O. Nagy Gábor a modern, rendszerezett szótárakban a főtételeket leszűkítette, a nyilvántartott, összesített típusok száma a 25 000 – 35 000 tartományban mozog. Ez a szám főként a magyar nyelvre vonatkozik.
A Kárpát-medencei Nyelvi Központ.
A Czuczor–Fogarasi szótár (A magyar nyelv szótára) megalkotói: a 19. századi magyar nyelvészet monumentális alkotása, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megbízásából Czuczor Gergely bencés szerzetes és Fogarasi János jogtudós készített.